Menüdoboz

 

Bálna-nap

Második kirándulásunkon már a Boráros tértől nem messze található Bálnába mentünk. Kortárs kiállításon vettünk részt. De nem ám rögtön oda mentünk, nem, nem, előtte megint sétálgattunk és étterembe mentünk.  Elmesélem. :)

Szóval leszálltunk a hévről a Boráros téren, megkezdtük sétánkat. Esküszöm, hogy Budapest számomra legkedvesebb és legszebb részén mentünk végig. Elmentünk a Bálna mellett, végig a Duna-parton,aztán a Nagycsarnoknál,aztán mentünk a Nemzeti Múzeumhoz,ahol Fazi ismét tartott nekünk a helyről kis történelmi beszámolót, emlékszem. Mindezek után elindultunk az étterembe, természetesen mindenki nagyon éhes volt. Komolyan mondom, életem eddigi egyik legfinomabb étkezésén estem túl. Kb 1 órát voltunk az étterembe, addig mindenki degeszre ette magát, azt hiszem.

Teli gyomorral indultunk hát útnak vissza a Bálnába. Útközben láttam egy Iron Maiden plakátot, aminek nagyon örültem, mert megtudtam mikor van koncert! :D Na de ne térjünk el a témától. Szóval mentünk. Beértünk a Bálnába,f elmentünk az emeletre és már ez ajtóban várt minket a múzeumpedagógus néni. Bár már korábban említettem, hogy kortárs kiállításon vettünk részt azért mondom újra, hogy kortárs volt.

Legelőször gyártottunk magunknak kis névcédulákat, amiket a diákmentorok osztottak szét, Réka, Réka és Barbi. Ezután kezdődött meg a kiállítás rendes, izgalmasabb része. A néni, aki a vezetőnk volt, hagyott nekünk 5-6 percet hogy körbejárjuk az egész kiállítást. Szerintem azzal mindent elmondok, hogy ez volt életem legjobb kiállítása. Némelyik tárgy vagy rajz kicsit elvont volt, alternatív volt,de épp ezt tette olyan nagyon jóvá.  Beleképzelhetett az ember bármit, mit jelenthet. Minden a fantáziára volt bízva. Na, szóval, végignéztük az egész dolgot, aztán mondta a néni hogy, kuporodjunk csak le a szőnyegre, forduljunk el, mert ő hangokat fog nekünk lejátszani, amiket majd azonosítanunk kellett a kiállításon szereplő dolgokkal. Majd kaptunk zsákokat, amikbe tárgyak voltak rakva és meg kellett állapítanunk mik azok. Néhányan… khmm… Gréta… khmm… sajnos csaltak és belenéztek. Ki kellett szednünk a tárgyakat és láttuk, mind-mind csak hulladék.  Kaptunk kérdéseket, hogy mi mennyi idő alatt bomlik le. Ez a része, bevallom, kicsit uncsi volt. Nagyon megörültem, amikor végre megint megmozdulhattunk, megint mehettünk körbe a kiállításon. Amikor már nagyon sokat nézelődtünk, bámészkodtunk, kérdeztünk és beszélgettünk, akkor még alkotásra is sor került, egy külön kis foglalkoztató teremben mindenki „emlék-gyűjtő” mappát készíthetett, vagyis inkább csak díszíthetett, mert a mappa készen volt, csak mi rajzolhattuk vagy ragaszthattuk rá azokat a dolgokat, amikről majd eszünkbe jut az a csomó minden, ami aznap történt. Nem akarok elkezdeni a kiállítottakról beszélni, mert napestig sorolhatnám, inkább csak annyit mondok, hogy…, hogy is mondjam, elgondolkodtató és megindító volt.

Sajnos itt gyorsabban telt az idő, pedig élveztem. :(

Délután pedig elindultunk haza, nem a legnagyobb örömömre, de hát ez van.

Szerző: csepeliami | 2014. május 9.
Naptár